Árpád Gimnázium előtti zöldterület, III. kerület Katinyi mártírok parkjába állítandó, Árpád fejedelmet ábrázoló vagy őrá utaló köztéri szobrászati (képzőművészeti) alkotás elkészítse.
Olyan képeket várunk, amelyek a tükörképek és a tükröződések különböző formáit mutatják be és korábbi Prizma Körös pályázaton még nem szerepeltek.
2018-ban immár harmadik alkalommal hirdetjük meg a Wolters Kluwer Jogászdíj pályázatot, amellyel célunk, hogy elismerjük a hazai jogász szakma kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplőit.
A városokban a legtöbb balkon kihasználatlan, csupaszok a homlokzatok és a párkányok. Csakis rajtunk, városlakókon áll, hogy ezeket bezöldítsük, virágosítsuk, és ezzel tevékenyen hozzájáruljunk környezetünk szépítéséhez és a város mikroklímájának javí...
A Göncz Árpád Alapítvány - névadója műfordítói életműve előtt tisztelegve - pályázatot hirdet, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a magyar műfordítás hagyományaira, ösztönzést nyújtson tehetséges fiataloknak arra, hogy megismerkedjenek a műford...
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára pályázatot hirdet általános iskolás diákoknak.
Az idén újra meghirdetett Energiatudatos Iskolákért Pályázatra (ETIP 2018) továbbra is bármelyik iskola be tud jelentkezni a MI6 elérhetőségein, de a Fenntarthatósági Témahétre regisztrált iskolák 2018-ban önálló alprogramot kapnak, amelyben elnyerhet...
A Siemens és Signia hallókészülékek gyártója a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) együttműködésben pályázatot hirdet nagyothalló fiatalok számára.
Pályázati felhívás A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület a 2018. évi Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok alkalmából pályázatot hirdet az általános iskolás, a középiskolás, valamint az egyetemista fiatalok és felnőttek részére.
Május 18-ig nyújthatják be munkáikat családi házak, kis társasházak, illetve idén először középületek tervezői a 2018-as Év háza pályázatra.




