A pályázat célja a Kárpát-medencei magyar ifjúsági közösségek identitástudatának erősítése, az összetartozás-tudat kialakítása és elmélyítése, a határon átnyúló együttműködések kialakítása és erősítése az értékfeltárás és értékmegőrzés eszközével. ...
A közhasznú Liget Műhely Alapítvány a Liget folyóirat és könyvek megjelentetése, valamint előadássorozatok szervezése mellett 2008 márciusától adja ki a Szitakötő című negyedévi gyereklapot, mely az integrált ökológiai program alapja. ...
A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést a Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be azzal a céllal, hogy az álláskereső fogyatékos emberek, és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását támogassa, valamint elősegítse, hogy a munkál...
Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány fennállása óta 7. alkalommal, idén is meghirdeti pályázatát "Nemzeti Ovi-Sport Program" címen.
Szépirodalmi és képzőművészeti pályázat és rádióműsor a 2018. évi munka ünnepe alkalmából
A Vox Mirabilis Közhasznú Kulturális Egyesület és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatot ír ki új kórusmű megalkotására a 2018. évi rendezvénysorozat alkalmából.
A Muzsikál az Erdő Alapítvány irodalmi pályázatot hirdet a "Muzsikál az erdő" 2018 évi rendezvénysorozatának alkalmából.
A "Muzsikál az erdő" rendezvénysorozata 2018. évi eseményeihez kapcsolódóan a Muzsikál az Erdő Alapítvány ezévben is fotópályázatot hirdet.
A Muzsikál az Erdő Alapítvány gyermekrajz pályázatot hirdet a "Muzsikál az erdő" 2018. évi rendezvénysorozatának keretein belül. Várjuk minden alkotó kedvű gyermek pályázatát, akiknek az alkotásai összhangban vannak a rendezvénysorozat szellemiségével...




