Meglepő, ám egyben biztató kilátásokat közölt az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése Magyarország számára a második negyedévre. Az EB által készített gazdasági spekuláció szerint ugyanis tavasztól várhatóan ismét növekedésnek indulhat majd hazánk gazdasága. A jó hírek ellenére országunknak még mindig rossz a megítélése a bizottság előtt, a fellendülés dacára ugyanis még mindig 0,1 százalékos GDP [...]
Bővebben..
Igencsak nehéz helyzetbe került az idén a portugál kormány, akiknek most elsődleges feladatuk az, hogy teljesítsék az Európai Unió által előírt feltételeket. Az országnak megszavazott nemzetközi segélycsomagért ugyanis vállalniuk kellett azt a feltételt, hogy a költségvetés hiányát 4,5 százalék alá szorítják, ezt azonban már tavaly is csak egy alapos kiigazítást követően tudta kivitelezni az ország. [...]
Bővebben..
Legfrissebb információink szerint nem csak a vegyipari ágazatokban, hanem a húsiparban is elmaradt a kormány által beígért bérkompenzáció, így az ebben a szakágban dolgozók jelentős aránya kevesebb fizetést vitt haza februárban a tavalyihoz képest. Hirdetés … A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) által kiadott közlemény szerint úgy tapasztalták, hogy a húsipari vállalkozások jelentős hányada teljes egészében [...]
Bővebben..
A Profession.hu álláskeresési portál az elmúlt két hónapban elvégzett kutatásainak eredményeképpen kiderült, hogy még mindig siker- és egyben hiányszakmaként tarthatjuk számon hazánkban az informatikus, vagy gyűjtőnéven IT-szakágat, amelyet tökéletesen alátámaszt, hogy a különféle állásportálokon még mindig egynegyed részben uralják a munkáltatói hirdetéseket. Hirdetés … A Profession legfrissebb elemzései szerint azonban érdemes a szokásoktól eltérő, speciális [...]
Bővebben..
A Magyar Turizmus Zrt. legfrissebb közleménye szerint, mivel az osztrák turisták legalább egyharmada a kutatások szerint elsősorban kulturális és városlátogatási motivációval indul külföldre, ezért a cég ottani külképviselete kiemelkedő hangsúlyt fektet a közelgő Budapesti Tavaszi Fesztivál promóciójának. Hirdetés … A Magyar Turizmus Zrt. bécsi irodája ennek fényében fórumokat szervez, hogy bemutathassák a kirándulni vágyóknak a [...]
Bővebben..
Magyarország miniszterelnöke a Dow Jones Newswiresnek adott interjú keretein belül kijelentette, hogy az IMF-megállapodás nélkül hazánknak legalább egy, legfeljebb pedig két éve van arra, hogy piaci forrásokból finanszírozni tudja államadósságát. A jelenleg érvényes 9 százalékos kamatfelárak mellett Orbán Viktor szerint ezen túl fenntarthatatlanná válna az adósságpálya. Hirdetés … Az IMF-megállapodás alapfeltétele azonban, hogy a kormány [...]
Bővebben..
Az európai honatyák mellett már maguk a görögök sem bíznak a számukra megszavazott, mintegy 130 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomag sikerében. Míg ugyanis az európai képviselők a világsajtóban tettek erre irányuló nyilatkozatokat, addig Athén főterén a görög lakosság fejezte ki nemtetszését a történtekkel kapcsolatban. Hirdetés … A görög kormány mindezek mellett megkezdte a segélycsomag mellé támasztott [...]
Bővebben..
Gúr Nándor szocialista képviselő rágalmaira válaszolva, Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MTI kérésére elmondta, hogy a kormány az idén több mint 200 ezer olyan embernek tudott munkát biztosítani, akik korábban csak segélyből tudták eltartani magukat, így ezek az emberek közel 20 ezer forinttal több pénzből tudnak élni, mint eddig. Hirdetés … Mint ismeretes, Gúr [...]
Bővebben..
A GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb elemzései szerint akár 15 ezer munkahely is megszűnhet a kiskereskedelemben, amennyiben a kormány a jelenlegi formájában fogadja el az új trafiktörvényt, amely az intézet szerint a feketekereskedelem megerősödéséhez, valamint a költségvetés bevételeinek csökkenéséhez is vezethet. Hirdetés … A GfK által kiadott közlemény szerint a trafiktörvénnyel kapcsolatos számításaik alapja az, [...]
Bővebben..
A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) kezdeményezésével és irányításával megvalósult az az Európai Uniós támogatásból fedezett Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program, amelynek keretein belül Korrekt Partner névvel egy vadonatúj védjegyet kívánnak bevezetni az érintett felek. Hirdetés … A program a tervek szerint szlovák részről a Nagykaposi Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség, magyar részről pedig az Észak-magyarországi [...]
Bővebben..