A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon a 2016. évben, illetve a 2016/2017-es tanévben az anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatására az alábbi területi és tárgyi hatállyal: „Szülőföldön megrendezendő anyanyelvi tanulmányi verseny, szemle” támogatása, „Magyarországon megrendezendő, magyar nyelven folyó, nemzetközi köznevelési tanulmányi versenyek, szemlék” fenti törvény hatálya alá tartozó résztvevői költségeinek támogatása / 45713-1/2016/FEPOL

2016.09.23.Gazdaság

A kiíró nyílt pályázatot hirdet
a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon a 2016. évben, illetve a 2016/2017-es tanévben az anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatására az alábbi területi és tárgyi hatállyal:
A. „Szülőföldön megrendezendő anyanyelvi tanulmányi verseny, szemle” támogatása
B. „Magyarországon megrendezendő, magyar nyelven folyó, nemzetközi köznevelési tanulmányi versenyek, szemlék” fenti törvény hatálya alá tartozó résztvevői költségeinek támogatása

'A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon a 2016. évben, illetve a 2016/2017-es tanévben az anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatására az alábbi területi és tárgyi hatállyal: „Szülőföldön megrendezendő anyanyelvi tanulmányi verseny, szemle” támogatása, „Magyarországon megrendezendő, magyar nyelven folyó, nemzetközi köznevelési tanulmányi versenyek, szemlék” fenti törvény hatálya alá tartozó résztvevői költségeinek támogatása / 45713-1/2016/FEPOL' bejegyzés adatai

Forrás:

(http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/EE66E8C76D9C9381C125803600625E1D)

Főoldal cím: Pályázatfigyelő - új pályázatok

Url: http://www.pafi.hu

RSS URL: http://www.pafi.hu/_pafi/Palyazat.nsf/uj_palyazatok.rss

A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon a 2016. évben, illetve a 2016/2017-es tanévben az anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatására az alábbi területi és tárgyi hatállyal: „Szülőföldön megrendezendő anyanyelvi tanulmányi verseny, szemle” támogatása, „Magyarországon megrendezendő, magyar nyelven folyó, nemzetközi köznevelési tanulmányi versenyek, szemlék” fenti törvény hatálya alá tartozó résztvevői költségeinek támogatása / 45713-1/2016/FEPOL - Hasonló hírek