A német pénzügyminiszter jelezte: Németország végre rászánta magát arra, hogy felvegye az asztalról az EU számláját.
Második, nagy megmérettetésére készül az Örökség zenekar. Mindent bedobva, totális energiafelhasználással próbál a folk rock csapat, hogy december 3-án, a MOM Kulturális Központ színpadán a jól ismert darabok mellett néhány vadona...
Csütörtökön a svájci GDP adatot érdemes figyelni, de érkezik számos feldolgozóipari adat is.
Szinte semmit se tudott korrigálni a Wall Street a nap eleji ugrás után, sőt a nap végén a már addig is bőven 3...
A görög szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot és tüntetést hirdettek Athénban.
Haladéktalanul helyesbítik a Magyar Közlöny elektronikus változatát, amelyben egy tördelési hiba miatt került kötőjel...
A nap musical dala rovatba remek musical csemegék kerülhetnek be. Ma a Mozartban felcsendülő "Árnyékdal" című szerzeményt mutatjuk be. [Dátum: 2011.11.30. 21:45]
Egy flow transztánc alkalmon most 50% kedvezménnyel, 2.000 forint helyett 1.000 forintért vehetsz részt! [Dátum: 2011.11.30. 21:16]
Romániában is bekeményít az állam az uszorások ellen: új törvény lépett hatályba, miután Traian Basescu államfő...
A Klasszikon együttes ez év márciusában kiadott első önálló CD-jét és a számos nagy sikerű koncertet követő rajongói visszajelzések arra késztették a tagokat, hogy elkészítsék első videoklipjüket is. [Dátum: 2011.11.30. 21:08]




